Zeller népies neve: celler
Latin neve: Apium graveolens L.
A közismert konyhanövény levele és gumója szolgáltatja az illatoson aromás, édeskésen fanyar ízű fűszeradalékot. Jelentős az apiolos illóolaj-tartalma, mely fűszerező sajátosságát adja.
Zeller nagyon kedvelt minden házban a finom zellerkrémleves, de más leveseknek (zöldség, hús, paradicsom stb.) is kiváló ízesítője. Felhasználják nyersen is saláták készítésénél. Jól fűszerezi a főzelékek, mártások, majonézek, hús- és tojásételek ízét is.
Bár érdekes aromája nagyon kellemessé teszi ételeinket, azért módjával alkalmazzuk, mert fanyar íze hamar elnyomja más ételek ízét. Éppen ezért, ha már az étel elkészült, akkor a zellert mindig dobjuk ki belőle.
Diétás étrendekben –kivéve a vesebetegeknél – fontos szerepet játszhat, mivel a fűszertelen ételnek kellemes ízt ad. Leveseknél nagyon jó kiegészítője a petrezselyemzöldnek és mint „zellersó'” (őrölt zellerlevél és só keveréke) nagyon alkalmas grillsültek fűszerezésére.
Kiváló idegerősítő és nemi hormonképző hatása van. Mint minden erősen aromás fűszert, ezt is jól záró edényben kell tartani, morzsolt állapotban.
Zeller termesztése
Viszonylag későn (a 9. század tájékán Franciaországban vagy Olaszországban) kezdték nemesíteni; ekkor vált el a szárzeller útja a gumótól. Ebben az időben fűszerként nem volt divatos; főként gyógyszerként hasznosították. Később Európában a gumós zeller a kontinensen, a szárzeller a Brit-szigetekenfutott be nagy karriert. 1623-ban a franciák inkább ízesítőnek tekintették; a zellerszárat a 17. században kezdték csak önállóan enni (anélkül, hogy varázserőt, extra libidót vagy bármi egyebet vártak volna tőle). A 17. század végén főleg salátának ették; ekkor nemesítették ki a mai szárzeller ősének tekinthető változatot. Fő céljuk a vad zeller túlságosan harsány ízének visszafogása volt; ennek érdekében áttértek a magok késő őszi vetésére – így a téli salátaigényt is ki tudták elégíteni.
A halványított szárzellert árnyékolják (földdel feltöltik, mint a spárgát). Ezt a módszert 18. század közepén Svédországban találták fel – ezzel az eljárással is zsengébb ízű leveleket kaptak. A módszer különösen népszerű lett Amerikában, ahol 1806-ban már négy külön nemesítésű fajtát hirdettek.
A kelet-angliai lapályokon az 1800-as években kezdték termeszteni a szárzellert, és mivel a termesztése bonyolult volt, meglehetősen drágán árulták. Ez jelentősen hozzájárult a zellerdivat kialakulásához.
Források: wikipedia