Szerecsendió népies neve: máciszdió, muskátdió
Latin neve: Myristica fragrans H. M.
Évszázadok óta az értékes, nemes aromájú fűszerek közé sorolják. Már a XIII. századbeli írások is megemlítik. Fája Dél-India szigetein honos, de más trópusi vidéken is termesztik. Magállománya a szerecsendió (Myristicae semen). A magköpeny eltávolítása után a tojásdad alakú diókat mésztejben megmártják, hogy a férgek és az újabb csírásodás ellen megvédjék, majd újból szárítják. Innen a dió fehéres színe.
Egészben alig, felvágva azonban sajátságos fűszeres ízű, kellemes aromájú ez a 2-3 cm hosszú és kb. 2 cm vastag, hálószerűen ráncos mag (Nux moschata). Erős illatát és jellegzetes ízét magas illóolaj-tartalma adja. Ezenkívül zsíros olajat, keményítőt, pektint, festékanyagot tartalmaz.
A szerecsendiót —a barackhoz hasonlóan— húsos, vörös termésfal veszi körül, mely megszárítva sárgásvörös színű lesz, és szerecsendióvirág, muskátvirág, mácisz (Macidis flos) néven kerül a kereskedelembe.
Mindkét fűszer reszelve vagy megtörve sokoldalúan felhasználható, de csak kis mennyiségben éljünk vele. Leveseket (főleg húslevest), főzelékeket (spenót stb.), vagdalt és vadhúsokat, húsgombócokat, mártásokat, meleg sajtos ételeket, sütőipari és cukrászati készítményeket ízesítenek vele, Kitűnő ízű lesz tőle a krumplis fánk, zsírban sült hal, gomba vagy tojáskrokett. Nagyon érdekes, pikáns ízt kölcsönöz a burgonya- és zellersalátának.
Helyesen adagolva a gyenge gyomrúak, diétások ételeit is fűszerezhetjük vele, mert gyógyhatása emésztési zavaroknál, savtúltengésnél is közismert.
Ügyeljünk arra, hogy a szükséges mennyiség lereszelése mindig az étel elkészítése előtt közvetlenül történjen, így az aromája nem vész el. A megmaradt szerecsendiót eltehetjük, és legközelebb ismét csak a szükséges mennyiséget reszeljük le belőle.