Népies neve: ánizsmag, illatos ánizs, közönséges ánizs, bécsi kömény
Latin neve: Pimpinella anisum L.
A Földközi-tenger mellékéről származó, nálunk termesztett egyéves, illatos növény. 3,5-5 mm hosszú, szürkésbarna színű termése a fűszer (Anisi fructus), melyen gyakran a kocsányrész is megtalálható. Jellemző kellemes illata, a köménymagra emlékeztető, de annál erősebb szagú, édesen aromás ízű fűszer.
Már az ókorban is használták az egyiptomiak mint fűszert.
Dioskurides, Plinius és Nagy Károly írásaikban említik ízét és gyógyerejét.
Az ánizstermések illó olajat, zsíros olajat, fehérjét, cukrot tartalmaznak.
Mint fűszert az egész világon sokoldalúan használják fel. A Szovjetunióban nemzeti fűszerként értékelik.
Felhasználható vöröskáposzta-, sárgarépa-, tök-, cékla- stb. főzelékekben. Vadas ételek, mártások ízét előnyösen érdekessé tehetjük egy parányi ánizzsal. Édességeknél: gyümölcskompótok, édes rizs, köhögés elleni cukorkák, pudingok és egyes vidékeken kenyérsütésnél, sós süteményeknél (néha köménynyel vagy édes köménnyel együtt) is használják. Italokban is közkedvelt: puncsok, szirupok, likőrök stb.
Gyógyhatása miatt étvágyjavító, emésztést serkentő, vértisztító, hurutoldó, idegerősítő, felfúvódást szüntető, gyomor-, bél- és epebántalmak elleni szerként is használják, de az egészséges ember számára is hasznos fűszer. A gyermekgyógyászatban mint szélhajtó szinte nélkülözhetetlen. Gyógyszerekhez ízjavítóként is adják.
Az ánizsmagot általában egészben használjuk. Azonban, ha szükséges, használat előtt mozsárban összetörhetjük, de mindig csak a szükséges mennyiséget, mert gyorsan elveszti jellegzetes aromáját.
Ánizs termesztése: A déli és délnyugati országrészekben fekvő, jó tápanyagú talajjal rendelkező gazdaságokban termesztik, mivel meleg- és tápigényes növény. Április elején —ha az időjárás megengedi— 25-30 cm távolságra vetik a magot. Az aratás a fő- és mellékernyők érésekor kezdődik. Cséplés után a magvakat rostálják és szellős helyen raktározzák.