Szegfűszeg népies neve: fűszerszegfű, szegecske
Latin neve: Eugenia caryophyllata L.
Egyike a legrégibb és legkedveltebb aromájú fűszereknek. A kínaiak már i.e. 300 évvel használták és Marco Polo útleírásában említi. A középkorban elismert járvány elleni fűszer volt. Sok drámai történet fűződik elterjedéséhez. Hazája ma már inkább a trópusi Afrika, hazánkba először az ún. Fűszerek szigetéről került (Zanzibár, Pemba, Madagaszkár).
A 12-20 m magasra megnövő fa ki nem nyíló rózsaszínű bimbóit fiatalon leszedik, napon megszárítják, és így kapja az ismert barnás színét. A fűszer (Caryophylli flos) jellemző, kellemes, fűszeres illatú, kesernyés, kissé égető ízű.
A fűszerek közül a legtöbb illó olajat (16-25%) és kariofillint, eugenont, gyantát, zsírt tartalmazza. A jó minőségű szegfűszeget jellemzi, hogy szétnyomva olajat enged és vízbe téve lesüllyed vagy fejjel lefelé helyezkedik el.
A szegfűszeget befőttek, kompótok, egyes tészták töltelékeinek, szószok, savanyúságok, néha sültek ízesítésére használják.
A babérlevéllel kombinált szegfűszeges vöröshagyma nagyon érdekes ízt ad a vörös és savanyú káposztának, azonban tálalás előtt ki kell venni. Megtörve mézeskalácsba és fűszeres tésztákba is teszik.
A szegfűszeg olaját az illatszer- és a likőripar sokoldalúan használja fel. Aromája kiérezhető az újabban nálunk is divatos külföldi üdítő italok ízéből. Általánosan kedvelt —fahéjjal kombinálva— a forralt borok ízesítéséhez.
Közismert a görcsoldó, antiszeptikus, fogfájást csillapító gyógyhatása.